Magyar

 

 

English

 

 

Deutsch

 

 

 Főoldal
 Galéria/portrék
 Galéria/vegyes
 Galéria/eladó

 Portré születése

 Kiállítások

 Meghívó
 Ajánlások

    Vatikánból

     megrendelőktől

 Média

 Megrendelés
 Elérhetőség

 

2013. július elsején, első ausztriai bemutatkozásként nyílt meg az Attersee parti Seewalchenben a "Félúton" című tárlat.  A festészet iránt nyitott és befogadó hangulatos alpesi városban, nagy érdeklődéssel  fogadta a közönség a kiállítást. Megnyitó gondolataival,  Johann Reiter polgármester adta át a tárlatot, a szép számban megjelent művészetbarátnak.

 

A „Félúton” című kiállítás  egyfajta számvetés, „fordulóponthoz” érkezés utazás térben és időben is. A kiállításra válogatott anyagban a művész, életének fontos helyeit, személyeit, történeteit idézi meg. Térben és időben kalandozva elevenít fel elmúlt pillanatokat, helyszíneket, tárgyakba vagy tekintetekbe zárt történeteket.

A kiállítás helyszínének különlegessége, hogy valóban éppen félúton van életének két fontos helyszíne, magyarországi szülőhelye és fekete-erdei otthona között.

 

* Minden jog fenntartva! *

* Az oldal szerzői jogvédelem alatt áll, részleteiben vagy egészében való másolása kizárólag a szerző írásos engedélyével lehetséges! *